Ezévben is a Komlói Napok egyik legfontosabb programja volt a Bányász emlékműnél és Emlékfalnál való megemlékezés, köszöntés és koszorúzás.
„…S talán a víz temet bennünket el,/talán a víz,/talán a tűz, talán a viheder,/talán a föld, a kő; talán a jég,/talán a forró, fojtó bányalég. …Tán drágakő lesz, amit felhozunk,/tán drágakő,/tán gyémánt, koronába illhető,/tán áldott szén, tán átkozott arany:/mi dolgozunk tovább, vigasztalan!” A Bányászzenekar által megszólaltatott Himnusz után Babits Mihály fenti, az alkalomhoz illő gondolatait Korbuly Kata közvetítette a résztvevők felé.
A megemlékezésen Kőszegi Ernő, a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet elnöke mondott köszöntőt: „Emlékezünk, emelt fejjel tisztelgünk, őrizzük értékeinket, vigyázzuk hagyományainkat! … A mélybe leszálló bányászokat ismeretlen világ, takarékos mozdulatokra kényszerítő tér, mesterséges világítás, a természettel megvívandó napi küzdelem várta. A bányász szakmát a család mindennapos aggodalma kísérte, de ha valaki belekóstolt a fekete elemmel való küzdelembe, nem szabadult. Egy életre hűséget esküdött a bányának, és bányásztársainak. … Emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek velünk. 1901 – 1991-ig 313 halálos üzemi baleset történt, többnyire kőzetomlás, súlytólégrobbanás, gázkitörés, bányatűz következtében. Ők azok, akik egy küldetésért áldozták fel legnagyobb kincsüket: az életüket! Megköszönjük a hozzátartozók, bányászözvegyek áldozatos munkáját, kitartását, hogy a veszteségből erőt merítve összetartották a családot, embert neveltek a gyermekekből. …A bányásztársadalom értéket hagyott és hagyományt teremtett, amely az egész városé”.
Azután a város, a bányászok (képünkön), pártok, külföldi testvérvárosok és hazai testvértelepülések, valamint civil szervezetek képviselői koszorúztak, majd a hozzátartozók helyezték el virágaikat az emlékműnél. A hagyománynak megfelelően a bányász himnusz hangjaival zárult az emlékezés: „…Bányászként halni szép halál!/ Egekbe szállani fel, fel/ Szerencse fel,/ Szerencse fel, szerencse fel!”.