EU-negyed rovatunkon belül ezúttal új sorozatot indítunk. Komlói kötődésű, külföldön élő magyarok tapasztalatai alapján ismertetjük meg kicsit az adott országot, és hogy miképpen lehet hazánkon kívül boldogulni. Elsőként a most Londonban élő Vértessy Valériával beszélgettünk.
– Milyen kapcsolatod van Komlóval?
– Ott születtem és ott is jártam általános iskolába, majd gimnáziumba. 17 éves voltam, amikor elköltöztünk Pécsre, ahol kozmetikusnak és sminkesnek tanultam.
– Jó régen találkoztunk utoljára. Mindig mosolygós, talpraesett lány voltál. Mennyire segített ez abban, hogy megtaláld az utadat?
– Anyukámnak köszönhetem, aki megtanított arra, hogy ne veszítsem el a fejem, ha gondban vagyok, találjam meg a legegyszerűbb kiutat minden helyzetben, amit az élet hoz.
– Mióta vagy Londonban, és meddig tervezed, hogy maradsz?
– Több mint négy éve élek idekint. A barátom francia, így London köztes hely mindkettőnknek. Azt, hogy meddig maradunk, még nem döntöttük el. Családot semmiképpen sem itt szeretnénk alapítani. Ez a város túl gyors és őrült ehhez, ezért ha itt az ideje, költözünk, bár nem hiszem, hogy Magyarországra.
– Mennyire könnyen találtál állást? Mivel foglalkozol pontosan?
– Mielőtt kijöttem, mindent gondosan megterveztem. Lakást fizettem otthonról, hogy azzal ne legyen probléma. A második héten már kaptam állást. Tulajdonképpen minden voltam, csak akasztott ember nem. Felszolgáltam étteremben, gyümölcsöt turmixoltam, mindent elvállaltam, mert ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megismerjem az itteni életet és jobban értsem az angoljukat. Sokféle ember él itt a világ minden pontjáról, így meg kell szokni a különféle akcentusokat is. Ez az, amit nem tanítanak a nyelviskolában. London a divat egyik fővárosa, én pedig sminkes voltam, így az első lépcső a szakmámban az volt, hogy ügynökségnek dolgozzak. Megismertem rengeteg embert és munkastílust. Könnyen felvettek, mert portfólióval mentem. Pécsett csináltam sminkeket divatshow-ra és dolgoztam fotóssal is. Szerették a munkámat és a magyarokat úgy ismerik, hogy azok keményen dolgoznak. Az ügynökség után az Yves Saint Laurent-nak kezdtem el dolgozni, majd rá másfél évre átigazoltam a Lancome-hoz. Több mint két éve vagyok sminkes a cégnél.
– Milyen dokumentumokat kellett beszerezned az utazás előtt a munkavállaláshoz?
– Az első dolog volt az E111-es nyomtatvány, hogy ha valami baleset érne, ne legyen problémám. Amikor Londonba értem, az első dolgom volt, hogy kértem NI-t (National Insuarance Number), ami a magyar adószámnak felel meg. Ugyan el lehet kezdeni dolgozni nélküle, de akkor dupla adót kell fizetni. A következő lépés a Home Office, akiknek most mintegy 100 fontot fizetek. Egyike vagyunk annak az öt uniós országnak, amelyek polgárainak fizetniük kell az első alkalommal, amikor munkát vállalnak. Akinek minden papírja megvan, az kereshet orvost magának.
– Milyen gyakran utazol haza?
– Évente két-három alkalommal. Egy repülőjegy oda-vissza általában 200 font körül van, de a nyári és a karácsonyi szezonban sokkal drágább.
– Mit tanácsolsz annak, aki Londonba utazik munkát találni?
– Aki most jön, annak nagyon jól kell tudnia a nyelvet. Angliát is elérte a válság, így egyre nehezebb állást kapni. Nyitottnak, rugalmasnak és pozitívnak kell lenni. Nem szabad pénz és terv nélkül elindulni.
– Az árak milyenek az itthonihoz képest?
– Nagyjából ugyanazok, mint otthon, azzal a különbséggel, hogy itt egyensúlyban vannak a fizetéssel. Ez óriási különbség.
– Mi az, amihez ott nem lehet hozzájutni és nagyon hiányzik neked?
– Magyar vagyok és az is maradok, büszke vagyok rá. Hiányzik a családom, a nyelvem, a kultúrám és az isteni magyar ízek. Nem igazán találni rendes magyar éttermet Londonban. Az itteniek nem sokat tudnak Magyarországról és – legyünk őszinték – az nem is érdekli őket. Vannak hatalmas fesztiválok, ahol minden ország igyekszik bemutatkozni és elcsábítani a hazájába annyi embert, ameny-nyit csak lehetséges, de sajnos a magyarok vagy nem mutatkoznak be, vagy ha mégis, akkor eléggé felejthető előadásban. Ezen kellene javítani otthonról. Annyira sok dolgot adhatnánk és mutathatnánk Európának. Vissza kellene szerezni a büszkeségünket, mert nekünk az égvilágon semmi szégyellnivalónk nincs Európa előtt.