Évtizedeken át állt Kossuth-bánya fürdőépülete előtt a lámpát tartó bányász szobra, melyet a bányabezárást követően lassanként eltakart a gaz és a cserje. A Nemzetközi Környezetvédelmi Tábor lakói ugyan két ízben is rendet raktak a szobor körül, mégis sokan gondolták úgy: méltatlan helyen áll ez az alkotás.
A Jánosi Engel Adolf Bányászati Gyűjteményért Alapítvány kuratóriuma meg is próbált jobb helyet keresni a szobornak, ám a dolog nehezebb lett, mint amilyennek gondolták. Ahhoz ugyanis, hogy a bányász „elköltözhessen”, egy sor előírást kell betartani, s ez sok időbe telik.
– A szóba jöhető helyszínek száma gyakorlatilag egyre csökkent – mondja Pozsár Sándor. Az alapítvány kuratóriumának korábban már lemondott (ám utódja megválasztásáig a munkáját tovább végző) elnöke szerint 99%, hogy amikor minden bürokratikus akadály elhárul, egy héten belül áthelyezhetik a műalkotást az új helyre. Oda, a volt Carbon Étterem szomszédságába tervezik a bányászati emlékpark végleges telepítését is.
A komlóiak egyébként felvették a kapcsolatot azokkal a környékbeli településekkel, melyek érintettek voltak a bányászatban, s velük együttműködve mintegy 200 kilométeres turistaútvonalat kívánnak létrehozni a Mecsekben.