Magyar énekkar Ciprusban? Meghökkentő talán e kérdés – még újsághírként is. Pedig a Komlói Pedagógus Kamarakórus (40 fővel, Szabó Gabriella zongora- és Szabó György szólóének-közreműködésével) az elmúlt esztendő végén a szigetországban vendégeskedve három szép koncerttel gazdagította a limassoli vendéglátók ünnepi programját, növelve egyúttal a magyar kóruskultúra tekintélyét is.
Öt évig egyengették a kapcsolatot jótékony emberek, hiszen a szálak a 2005-ös évre vezethetők vissza, amikor a ciprusi gyermekkar a komlói fesztiválon énekelt, s e sorok írója a zsűri tagjaként hallgathatta a tehetséges, fiatal (egyébként diplomát Debrecenben szerzett) karnagy, Angelina kórusát.
A címek, CD-k cseréje után sokáig csupán álom maradt a Komlói Pedagógus Kamarakórus ciprusi vendégszereplése. Az elmúlt nyáron azonban megérkezett a nemzetközi kapcsolatok titkárának, Prodromou Líviának hivatalos meghívólevele, amelyet a limassoli EPILOGI Kulturális Mozgalom Választmánya nevében írt. A vendégfogadás és a fellépéseink programját éppen a Komlóról, illetve környékéről „elszármazott” ciprusi kolléga, Lívia szervezte nekünk, folyamatosan kapcsolatot tartva énekeseinkkel, akikhez gyermekkori barátság fűzte és fűzi mindmáig.
Csodálatos élmény volt levegőben és szárazföldön végigjárni a bibliai és mitológiai színhelyeket; gyönyörű köveket gyűjteni Aphrodité, a szerelem istennője tengerparti sziklájánál, vagy énekelni Pál apostol „városaiban”, amelyek lakóihoz írta híres leveleit az Újszövetség legtevékenyebb alakja, illetve ahol fenyegettetéseket, testi szenvedéseket kellett megélnie. Galata, Pafosz, Kolosz elevenítette meg kórusunk számára a bibliai időket.

A 20 fokos melegben megcsodáltuk a nem mindennapi színekben pompázó tengert (a bátrabbak meg is fürödtek); sétáltunk a narancsligetek között; elvegyültünk az ünnepekre készülő Limassol nappali és éjszakai forgatagában; örömmel fogadtuk a szervezők által kínált baráti programokat; meghatódva hallgattuk a bennünket magyar nyelvű Bárdos-művel köszöntő ifjú ciprusi énekeseket.
Ott-tartózkodásunk kiemelkedő eseményén, a limassoli – zsúfolásig megtelt – színház ünnepi fesztiválkoncertjén megtisztelő volt számunkra, hogy a fellépő hat kórus egyikeként köszönthettük a jubiláló „Árisz” vegyeskart és karnagyát. Annak is nagyon örültünk, hogy – vendégként – tekintélyes műsoridőt kapva bemutathattuk az utóbbi évek repertoárjának legsikeresebb darabjait. A hatás nem maradt el…
Mint ahogy a folytatás sem marad el, hiszen ez év augusztusában az EKF program keretében jelentős létszámú gyermekkar, illetve ifjúsági kórus érkezik Ciprusról, hogy részt vegyen az Éneklő Hét műhelymunkáiban, illetve a záró koncerteken.
Dr. Szabó Szabolcs karnagy