A Borsod megyei után – az országban másodikként – megalakult a Mecseki Bányászati Klaszter. Az alapító okiratot ünnepélyes keretek között írták alá a komlói városházán a térségi gazdasági életének szereplői.
Polics József polgármester, országgyűlési képviselő történelmi pillanatnak nevezte a Mecseki Bányászati Klaszter megalakulását, ahogy fogalmazott: Komló ezzel visszatért gyökereihez. Hozzátette, nemzeti kincs fekszik a lábunk alatt, a kérdés csak az, miként sáfárkodunk vele.
Kasó Attila, a bányák újranyitásának lehetőségét vizsgáló miniszterelnöki megbízott megerősítette a föld mélyén fekvő ásványkincsek bányászatára vonatkozó a kormányzati szándékot. Négy pontban foglalta össze a fejlesztés lehetőségeit. Ez a szénbányászat újraindítása a szén vegyipari felhasználása; az ércbányászat megindítása; a geotermikus energia széleskörű elterjesztése, olcsó elektromos- és hőenergiává alakítása és a bányászati hulladékok feldolgozása lenne.
Felvázolta a Nemzeti Nyersanyag Ügynökség létrejöttét, mely koordinálná a megalakuló klaszterek tevékenységét. Szó esett új technológiák megjelenéséről – pl. a plazma-fáklyáról és a szénlepárlásról. Utóbbi már együttműködési szinten is felkeltette japán szakemberek érdeklődését. Kasó Attila megerősítette a komlói vájárképzés újbóli megindítását, mely bástyája lehetne a szakma megújulásának. felhívta a jelenlévők figyelmet arra a nemzetgazdasági és foglalkozáspolitikai tényre, hogy minden egyes bányászmunkahely további négy munkahelyet generálna.
Dr. Síkfői Tamás a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara titkára ugyancsak a bányanyitás nemzetgazdasági jelentőségére utalt. Rámutatott a saját energia felhasználásának fontosságára, GDP-t növelő hatására. Végezetül köszönetet mondott Polics Józsefnek, a térség bányászatának feltámasztásáért végzett tevékenységért.
Az alakuló ülés végén a klaszterhez csatlakozók – akik között gépgyártók, az oktatás területén tevékenykedők és polgármesterek is voltak – aláírták az alapító okiratot. A tervek szerint a Mecseki Bányászati Klaszter első taggyűlésére 2014. januárjának végén kerül sor.