Juhász-Vödrös Mihályné Kopasz Magdolnát köszöntötte 90. születésnapja alkalmából Kispál László alpolgármester a város nevében. Magdi néni születésnapját családja körében ünnepelte. Isten éltesse sokáig!
Magdi néni a szerbiai Horgoson született 1933-ban. Magyar család lévén áttoloncolták őket Magyarországra, majd Szegeden telepedtek le. Öten voltak testvérek. Ő volt a legidősebb. Szegénységben, mostoha körülmények között nevelkedett, sokat kellett vigyáznia a kistestvéreire. Nagynénje segítőkész volt, amiben tudta támogatta.
Férjével Szegeden ismerkedtek meg, majd Hódmezővásárhelyen házasodtak össze. Két gyermekük született.
1959-ben költöztek Komlóra a bánya által kínált jó kereseti lehetőség miatt. Férje bányász lett. Magdi néni dolgozott cementipariban, a kőbányánál és az ÁFÉSZ fóliaüzemben. Később fóliahegesztő kisiparossá képezte magát, az ország számos szegletébe szállították árujukat.
A nyugdíjas években sokat utaztak, kirándultak. Mára már csak az olvas olvasás, a rejtvényfejtés, tévénézés és a virágokkal való bíbelődés maradt meg hobbinak. Nagyon szereti a zenét, alkalomadtán énekel és táncol is. Néhány éve önéletrajzi könyvet írt, ami kis példányszámban a család részére nyomtatásban is megjelent. Több vers szerzője. Vidám természete miatt sokan szeretik. Fia, 3 unokája, 2 dédunokája, kismenye és kisvője köszöntötte születésnapja alkalmából.
Isten éltesse sokáig!