
A születésnapos formáció mellett a jubileumi hangversenyen színpadra lépett a Siklósi Tenkes Vegyeskar, valamint a Komlói Pedagógus Kamarakórus, és együtt emlékeztek meg erről a hat évtizedes fennállásról a Komlói Színházban.
Az együttes történetének fontos előzménye, hogy 1957-ben Tóth Ferenc vezetésével újraszerveződött a Május 1. Művelődési Ház kórusa, az akkori bányászváros énekelni szerető munkásaiból. 1961-ben kiegészültek a Béta-bánya dolgozói kórusával, és Tóth Ferenc irányításával Komlói Munkáskórusként kezdték el a munkát.

Az alapító 33 évig, 1994-ig volt az énekkar karnagya, majd az addig tenorban éneklő Kópicz József vette át az együttes vezetését, aki 2007-ig irányította a kórust. Ezt követően dr. Makráné Kónya Melinda, majd Csonka Miklósné vezetésével működött a formáció. A Komlói Munkáskórus 2012 óta dolgozik jelenlegi karnagyával, Kunváriné Okos Ilonával.
A nézőtéren helyet foglalt Tillai Aurél, a Pécs – Baranyai Kórus – és Zenekari Szövetség elnöke, illetve Kertész Attila, a szövetség alelnöke, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) művészeti bizottságának a tagja, a Magyar Kodály Társaság elnöke.
Több száz hazai fellépés és számos európai színpad áll a kórus mögött, amit Komló Város Önkormányzata Pro Civitate kitüntetéssel ismert el. A legutóbbi évek kiemelkedő eredményeképpen pedig a KÓTA zsűrije Gálakórus minősítéssel jutalmazta az elvégzett munkát.
„Rendkívüli ez a hat évtizedes fennállás. Tóth Ferenc karnagy személyesen kapott inspirációt Kodály Zoltántól az együttes alapításának első éveiben, és az általa kapott szellemiséget adta át környezetének, tanítványainak. Úgy gondolom, ezen az úton jár Kunváriné Okos Ilona” – hangzott el Kertész Attila egyetemi docens köszöntő gondolatai között, aki a KÓTA, illetve a Pécs – Baranyai Kórus – és Zenekari Szövetség nevében díszokleveleket adott át a karnagynak és a kórusnak.
„Büszke vagyok arra, hogy Komlón ilyen értékteremtő közösségek vannak. A hazai és a nemzetközi sikereik mellett meg kell említeni azt is, hogy az együttesnek köszönhetjük a francia testvérvárosunkkal, Éragny-val kialakult jó kapcsolatunkat. Gratulálok minden vezetőnek és tagnak, akik ezt az értékrendet továbbvitték.” – emelte ki Polics József polgármester beszédében, aki díszoklevéllel és virágcsokorral köszöntötte a születésnapos kórust.

Az este különlegessége, hogy a korábbi kórusvezetők is színpadra léptek és a nosztalgia jegyében, egy-egy mű erejéig ismét karnagyként álltak a 60 éves együttes előtt. Zongorán Petőcz Zsuzsanna és Bertaldó Józsefné működött közre. Az este zárásaként Tóth Ferenc, Liszt-díjas karnagy állt a színpadra, és a nézőtéren helyet foglaló kórusok egy nagy összkarként búcsúztak az estétől az alapító vezényletében.