Hirdetés

eMagyarország

Szektorlabda: komlói arany- és bronzérem a Jurcsik Gábor emlékversenyen

Írta: Oszvald Péter @ 2010. március 01., 08:15  —  Rovat: 

Budapesten került sor a szektorlabdázók Jurcsik Gábor emlékversenyére, melyre háromfős csapatok jelentkezését várták a szervezők. Tizenkét gárda állt rajthoz, s köztük két komlói is akadt: a DÖKE Komló I. csapatát a Szendrey Tibor, Balla Antal, Takács Zoltán, míg a DÖKE Komló II-t a Fülöp Elemér, Tyukodi György, Major István hármas alkotta.

A 12 csapatot két 6-os csoportba osztották, melyekből a 4-4 legjobb került a 8 közé, ahol egyenes kieséses rendszerben folytatódott a küzdelem. Mindkét komlói együttes kiegyensúlyozott és eredményes játékkal biztosította helyét a legjobb 8 között: a Komló II. 4 győzelemmel és 1 vereséggel a 2. helyen, míg a Komló I. 4 győzelemmel és 1 döntetlennel, veretlenül jutott tovább. 

A 8 között a Komló II. az igen erős Mundial I-et meggyőző játékkal, 13-5 arányban múlta felül. A Komló I. dolgát a Palotai-Csokonai nem tudta megnehezíteni, amit a 15-3-as eredmény hűen tükröz. Mindez azt jelentette, hogy az elődöntőbe mindkét komlói csapat bejutott. 

A baranyaiak balszerencséjére - az egyébként előre meghatározott sorsolás szerint - az elődöntőben a két remek formában lévő komlói gárdának egymás ellen kellett asztalhoz állnia. Drámai küzdelem alakult ki, a mindvégig kiélezett párharcban az utolsó kör döntött, s a finálénak is beillő mérkőzésen 10-8 lett a végeredmény a Komló I. csapata javára. 

A bronzmeccsen a Komló II. bravúrosan múlta felül a Józsefváros I. csapatát. A döntőben aztán - koncentrált és eredményes játékkal, a vártnál sokkal simábban - győzte le a DÖKE Komló I. a Testvériség csapatát. 

Gyozsán Zoltán a komlóiak szakosztályvezetője azt mondta az eredményhirdetést követően, hogy a verseny a kitűnő  eredmény mellett jól szolgálta a felkészülést a márciusi NB I-es csapatbajnoki küzdelmekre.




Nincs még hozzászólás.

Bocsánat, de a bejegyzéshez egyelőre nem lehet hozzászólni.