Havi hírek: 2009, augusztus
3-an 5 érmet szereztek - Jól versenyeztek Pécsett a komlói utánpótlás-asztaliteniszezők
Írta: Oszvald Péter @ 2009. augusztus 31., 04:26
Az asztaliteniszezők számára is elkezdődött a 2009/2010-es idény. A közelmúltban az utánpótlás korosztálynak rendeztek versenyt a megyeszékhelyen, ahol a KBSK-t három versenyző képviselte: Prucsi Richárd az újoncok és a serdülők között indult, míg az ifjúságiaknál Tóth Zsolt mellett - több mint másfél év kihagyás után - Dénes Tímea is újra asztalhoz állt.
Ügyeleti hírek
Írta: Oszvald Péter @ 2009. augusztus 27., 06:12
Érdekesen alakult a mentők forgalma az elmúlt két hónap során. Akadtak időszakok, amikor csak kevés dolguk akadt, amikor viszont nagy volt a hőség, illetve erős fronthatás volt, rengeteg hívást kaptak.
Szépségverseny is lesz a kiállítás és vásáron - Összeállt a Komlóért Expo részletes programja
Írta: Pánovics András @ 2009. augusztus 26., 05:58
A Komlói Napok programsorozatának évről évre kiemelkedő rendezvénye a Komlóért Expo. A kiállítás és vásár idén immár 11. alkalommal fogadja a látogatókat. Hogy érdemes lesz megtekinteni, az már abból is biztos, hogy minden kiállítóhely elkelt, valamint hogy - amint az a részletes programból kiderül - ismét számos kísérő rendezvény színesíti a péntektől vasárnapig tartó expo-t.
Alapkő-letételtől Republic-koncertig - Végleges a Komlói Napok programja
Írta: Pánovics András @ 2009. augusztus 26., 05:47
Szeptember 3. és 6. között ismét megrendezik a hagyományosan szeptember első hétvégéjéhez igazított Komlói Napok rendezvénysorozatát. A szervezők már kiküldték a meghívókat, elkészítették és kihelyezték a plakátokat, így természetesen összeállt a részletes program is.
Ünneplés múltidézéssel és jelenbírálattal - Augusztus 20-i programot szervezett a helyi Fidesz
Írta: Bede-Nyitrai Roberta @ 2009. augusztus 26., 05:37
A Szent István királyra való megemlékezés ugyan már ezeréves hagyománnyal rendelkezik, augusztus 20-a mint nemzeti ünnep csupán rövid múltat tud maga mögött. Az államlapítás ünnepe a 20. században, a körmenetből alakult ki. Még a rendszerváltást követően a Parlament szembesült azzal, hogy Magyarországon három nemzeti ünnepünk van, ám csupán egy lehet hivatalos állami ünnep. A választás - ahogyan egyszer már korábban, 1891-ben is - ismét augusztus 20-ra esett.
Rossz kezdés után jó folytatás - Vereséggel kezdett, aztán viszont győzött a focicsapat
Írta: Oszvald Péter @ 2009. augusztus 26., 05:27
Megkezdődött a bajnokság az NB III-as futballbajnokságban. A KBSK rosszul kezdte az új idényt, de a 2. fordulóban megszerezte őszi első győzelmét.
Nyári DÖKE-sportsikerek - Jól futottak a Balaton körül, Szombathelyen és Orfűn is
Írta: Oszvald Péter @ 2009. augusztus 24., 06:52
Eredményekben gazdag nyár van a DÖKE sportolói mögött. Elsősorban futásban szerepeltek kiemelkedően.
Családi napközi: barátságos és rugalmas rendszer - Újabb ilyen intézmény kezdi meg működését a kistérségben
Írta: Bede-Nyitrai Roberta @ 2009. augusztus 17., 07:13
A hazai gyermekfelügyelet palettáján néhány éve újdonságként jelentek meg és napjainkban egyre nagyobb számban nyitnak meg a családi napközik. Mára már a jogszabályi háttere is kialakult ezen intézmények létesítésének és működtetésének. Szakemberek szerint a családi napközik megléte egyre fontosabb - főleg azokon a kistelepüléseken, ahol nincs bölcsőde, de a nagyobb városokban is, hiszen a bölcsődei férőhelyek száma általában jóval kevesebb, mint amennyire szükség lenne. A komlói kistérségben szeptemberben a magyarszéki Játszó-Vár Családi Napközi és Játszóház kezdi meg működését. A vezetőjét Pálfyné Kepecz Adriennt kérdeztük a részletekről.
Horgászat szalonnasütéssel - Harmadszor rendeztek horgásztábort Sikondán
Írta: Hiegl Zsolt @ 2009. augusztus 14., 05:23
Egyik legfontosabb feladatának a horgászutánpótlás képzését tekinti a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége. Ennek szellemében rendeztek Sikondán - immáron harmadízben - megyei ifjúsági horgásztábort.
Külföldön a Fashion Arts - Komlói lány is volt a Földközi-tengeren nyaraló szépségek között
Írta: Oszvald Péter @ 2009. augusztus 13., 04:58
A komlóiak már bizonyára jól ismerik a Fashion Arts Modellügynökség nevét. Nem csak azért, mert a cég komlói, hanem azért is, mert márhat éve ők szervezik a Komlóért Expo keretében a Megye Szépe versenyt. Ez a megmérettetés sok - és egyre több - hölgyet vonz évről évre, de Csendes Ildikó azt mondja: olyan nemzetközi topmodell-versenyt is rendeznek már jó ideje, melyet külföldön is jegyeznek.



