Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!
“Nem cselszövény szerezte e
hazát,
E hazáért nem csalni – tenni kell!”- vallotta
Vajda János.
A mai nap, amikor nemzetünk egyik nagy pillanatára, az 1956-os események hőseire emlékezünk nem ok nélkül jutottak eszembe a hajdani márciusi ifjak egyik vezéralakjának útmutató gondolatai. A forradalom és szabadságharc ismert és oly sok ismeretlen hőse nem kételkedett cselekedetük helyességében: a tenni akarás hajtotta őket. A mindent elsöprő, félelmet nem ismerő szabadságvágy egységbe kovácsolta a magyarságot!
Igen, az ’56-os hősök jól tudták, mekkora kincs a szabadság. Akkor és ott e kis magyarság Európa szívében azt mondta: „Elég volt!” Elég volt a padlás söprésből, a kötelező beszolgáltatásból, a félelemből, az idegen elnyomásból, a besúgó rendszerből, az ÁVH-ból, a nemzeti jelképeink sárba tiprásából. Elég volt a zsarnokságból!
Örkény István ekként emlékezett vissza e csodás napra: „…légy mindörökké olyan, amilyen ma vagy, Budapest. Büszke és bátor emberek tanyája, magyarok jó útra vezérlője, az emberi fajta csillagfénye, Budapest. Légy vendéglátója a világ minden nemzetének, de ne tűrj meg többé megszálló hordákat, idegen zászlókat e megszentelt falak között.”
Az októberi forradalom világrengető ereje abban rejlett, hogy az egyéni érdekek helyett a közösség került a középpontba. A forradalmárok a függetlenségért, a szabadságért vállalták, hogy egy irányba indulnak el, az őszinte összefogás útján. . „A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya.”- fogalmazta meg a legfőbb törekvést Tamási Áron.
Nem féltek még a velük szembeforduló tankoktól, a túlerőtől, a megtorlástól sem. Életüket és vérüket is képesek voltak feláldozni a nemzet szabadságának oltárán
Sokszor elgondolkodtam már azon, vajon a mai kor értékvesztésének lehet-e oka a készen kapott szabadság?
Ne feledjük: gyermekeink, unokáink már egy szabad, demokratikus világban nevelkednek. Egy olyan országban, ahol szólásszabadság van. Ahol a rendszer kritikusainak nem kell megtorlástól tartaniuk. Szerencsére, nekik már nem kell megküzdeniük, életüket kockáztatni a szabadságért. Igen, ők a szabadságot örökül kapták. A szabadság manapság már életünk velejárója, olyan, mint az élet bármelyik legalapvetőbb eleme, mint például a víz vagy a levegő. Természetes, hogy van, épp ezért csak a hiánya tűnik fel. Ahhoz azonban, hogy értékelni tudjuk e drága, mindennapjainkban velünk élő kincset, ismerniük kell múltunkat.
1956 hősei, tanúi közül, sajnos, egyre kevesebben vannak már köztünk. A rendszerváltás előtti időszak azonban sokunkban még élő emlékként van jelen. Mi még emlékszünk arra az időre, amikor a szakmai előmenetel feltétele nem a tudás, hanem a párttagság volt. Amikor a hit gyakorlását nem nézték jó szemmel. Amikor meg kellett gondolnunk, kinek, mikor, mit mondunk. Amikor az is természetes volt, hogy két baráti, azonos táborhoz tartozó ország között szögesdrót kerítés húzódott, és nyugatot a kelettől vasfüggöny választotta el. Amikor a szovjet hadsereg ideiglenesen hazánkban állomásozó alakulatai hatalmas laktanyákban éltek hazánkban. Amikor a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy ünnepeinken a nemzeti himnuszunk mellett egy idegen ország himnusza is elhangzott.
A mi felelősségünk, hogy megismertessük az utánunk jövő generációkkal ezt az időszakot. Tudniuk kell, hogy a kommunizmus eszméje milyen értékrombolást végzett, s igyekszik még ma is a csápjait kiterjeszteni, romokat, káoszt hagyva maga után.
Jól tudjuk, 1956-ban is voltak olyanok, akik szembefordultak a nemzettel, akik a forradalom felszámolása érdekében a szovjet megszállást kérték. Akik idegen hatalomnak akartak megfelelni, kiszolgáltatva ezzel saját nemzetüket.
Ez ma sincs másképp, nincs új a nap alatt! Ma is van, aki képes saját hazájával szembefordulni, akinek semmi sem jó, de alternatívát nem nyújt. Olyan, aki képes saját nemzetét, hazáját elárulni, s akkor sem képes erről az útról letérni, ha nemzete léte a tét.
Ha felidézzük történelmünket, jól tudjuk, mi legfőképp magunkra számíthattunk. Hitünkre, egymásért érzett felelősségünkre, összefogásunk erejére támaszkodhattunk csak. Így volt ez 1956-ban is. A Nyugat ugyan szimpátiával tekintett a szovjet megszállók és kiszolgálóik elleni küzdelmünkre, de a várva várt segítség elmaradt. Elengedték a kezünket, magunkra maradtunk.
1956-ban az emberek leverték a gyűlölt jelképeket, a kizsákmányolás szimbólumait, de nem fosztogattak. Nem harácsoltak, nem önmaguknak, hanem a nemzetnek cselekedtek. Nem sodródtak az árral, hanem magasztos, szívükbe égett célok vezérelték őket. Egy tiszta forradalmat vívtak a szabadságért.
1956. hőseinek elég volt csupán néhány nap arra, hogy megmutassák a világnak: a hazugságra épített diktatúrát az igazság és a szabadság erkölcsi erejével lehet legyőzni. A forradalmat ugyan szovjet segítséggel leverték, az azonban nem tűnt el nyomtalanul. Egy csoda volt. Csoda volt a megszületésében, a létezésében és a halálában is.
A megszületésében, mert senki sem számított rá. Senki sem hitte, hogy ez a meggyötört, kicsiny nép képes lesz a bebetonozott rendszert alapjaiban megrengetni.
A létezésében, mert fiúk és férfiak, lányok és nők saját életüket is képesek voltak feláldozni a szent ügyért. Ott és akkor emberfeletti erő lett úrrá a poklon.
A leverésében, halálában is, hisz nem tűnt el nyomtalanul, a megtorlás ellenére máig itt van velünk szelleme.
Nekünk feladatunk, sőt mi több, kötelességünk az emlékezés! Mi tudjuk, egy sodró erejű, tiszta célú és a magyarság önbecsülését visszaadó forradalom volt, melynek szelleme ma is kötelez. Rá kell ébrednünk mindnyájunknak az örök igazságra, hogy a párthovatartozástól, származástól, vagyoni helyzetünktől függetlenül mi itt, Európa szívében elsősorban valamennyien magyarok vagyunk, sokszínűségünkben egy nemzet. Így vagyunk része a nagy európai családnak! Csak így, egy nemzetként összefogva védhetjük meg a szabadságunkat, függetlenségünket, egyediségünket. Csak egy nemzetként tervezhetünk magyar jövőt magunknak, táplálkozva múltunkból, karöltve a jelennel. Ha letérünk erről az útról, elveszünk!
Wass Albert soraival kívánok Önöknek az 1956-os hősök emlékéhez méltó ünneplést: „Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hajrá Magyarország! Hajrá Komló!