Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!
-HIRDETÉS-
Nekünk, magyaroknak, a kezdetektől fontos volt függetlenségünk és szabadságunk megőrzése. Gondoljunk csak államalapító Szent István királyunkra, aki a Német-Római Birodalom és Bizánc érdekszférájának ütközőpontján, a Kárpát-medencében nemcsak új és független államot tudott felépíteni, hanem meg is tartotta azt úgy, hogy hazánk egyik nagyhatalom hűbéresévé sem vált. Magyarország mindig kész volt megvívni harcát a szabadságért. Olthatatlan szabadság iránti vágyunk ékes bizonyítékai az 1848-49-es és az 1956-os forradalom és szabadságharc.
Ma az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai, mártírjai és túlélő hősei előtt tisztelgünk.
Tisztelt Ünneplők!
Az 1950-es évekre kiépülő szovjet típusú kommunista rendszer a nehézipar fejlesztésére koncentrált, a nagyüzemek elszívták a falvak lakosságát. A kuláknak bélyegzett gazdák zaklatása, a begyűjtési rendszer, a kollektivizálás, a parasztság intézményes üldözése oda vezetett, hogy a vidék szegényebbé vált, mint valaha. A totális, sztálini típusú diktatúra megvalósítása volt a cél, az eszköz pedig a terror. „Az osztályharc fokozódására” hivatkozva több százezer ember ellen folyt eljárás, több tízezer ember került börtönbe, internáló-, vagy munkatáborba. Azonban az ÁVH rettegett időszaka sem volt képes kiölni a magyarok vérében ott lévő szabadság iránti vágyat.
A forradalom volt az a pillanat, amikor a magyarok végre egyet akartak, pontosabban ugyanazt nem akarták: elegük lett a hazugságokból, a hamis ígéretekből, elegük lett az elnyomásból, a megfélemlítésből.
66 évvel ezelőtt, ezen a napon a politikai változásokat szorgalmazó diákok megmozdulásához egyre többen csatlakoztak. A politikai erjedés hónapjai során a felszín alatt már felgyülemlett indulatokat felszabadította a tömeg ereje. Akkor és ott a kommunista hatalom által ellenséggé tett társadalom talált magára, az emberek átélhették azt, hogy ismét együtt a nemzet és egyet akar: érjen véget a szovjet elnyomás és legyen végre béke. Mert ők jól tudták, béke nélkül nem létezhet a szabadság.
Igen, a demokrácia, az elviselhető élet és a szabad jövő iránti vágy összekovácsolta a nemzetet, így tudott egy emberként fellépni a közös ügy érdekében. A forradalmárok saját koruk kihívásaira tudtak világos, határozott válaszokat adni, és mindezért képesek voltak áldozatokat hozni.
1956. októberében egymást alakította ki és alakította át az egyén és a történelem, a diák és a szabadság, a szó és a nemzet.
A forradalom mindössze tizenkét napig tartott, de az újkori magyar történelem talán legkiemelkedőbb tizenkét napja zajlott ekkor Magyarországon. A hősöknek elegendő volt arra, hogy történelmet írjanak, hogy bebizonyítsák, a lehetetlen is lehetővé válhat. Abban a 12 napban az egész világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok nem tűrik az elnyomást, még az életüket is képesek feláldozni a nemzeti szuverenitás, a szabadság szent ügyéért.
Akkor a magyar nép egy emberként mondta: Elég volt! Ami akkor történt itt, velünk Magyarországon, annak ereje megrengette a világot, az maga volt e kicsiny nép csodája, Dávid győzelme Góliát felett.
A világ demokratikus fele ugyan sajnált minket és sokan támogattak is bennünket, de a várva várt segítség nem érkezett meg, az országok vezetői cserbenhagytak minket. Már akkor megtanultuk, hogy saját érdekeinkért és értékeinkért való küzdelmet nem várhatjuk mástól, csak magunkra számíthatunk!
A pesti srácok, az oly sok névtelen hős, a szabadságharc leverése után is kitartó mecseki láthatatlanok mind-mind a magyarok elpusztíthatatlan szabadságvágyának képviselői, akik közül sokakra később kivégzés, hosszú börtönbüntetés vagy emigráció, a túlélőkre pedig a megbélyegzés várt.
Nem feledhetjük sohasem, a 1956. december 15. és 1961. augusztus 26. között 255 embert végeztek ki, körülbelül harmaduk 1956-ban 25 évesnél fiatalabb volt. 35 ezer ember ellen indult büntetőeljárás, közülük 22 ezrüket elítélték, 13 ezren pedig internálótáborokban raboskodtak. A megtorlás nem állt meg a határnál, Romániában a magyar kisebbség megfélemlítésére több mint húsz kivégzést hajtottak végre, Kárpátalján is többeket bebörtönöztek. A megtorlástól félve mintegy kétszázezer ember hagyta el az országot.
De az igazság utat tört magának. Az igazságot követelő emberek mindig erősebbek a hazugságot védelmezőknél.
A magyarság szabadságvágyát épp ezért a megtorlás időszaka sem tudta megtörni. 1956. október 23. történései a jövőnek szóltak, s mai szabadságunk alapját teremtették meg.
1956. arra kényszerítette a kádári diktatúra irányítóit, hogy látszatszabadságot adjanak az embereknek, lehetőséget teremtve egy relatív anyagi jóléthez.
Még mielőtt egy rózsaszín ködbe burkolózó nosztalgiával gondolnánk erre az időre, jusson eszünkbe, a külső, csalogató máz alatt ott volt a szomorú valóság: ezt az emberarcú szocializmust a kivégzettek, névtelen sírokba helyezett, meghurcolt és megalázott forradalmárok csontjaira építették. A rendszer fennmaradását pedig egy kifinomult, hatékony ellenőrző és könyörtelen megtorló gépezet biztosította.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mint minden ünnepünk, így október 23-a is üzenetet hordoz a mai kor számára:
Mi jól tudjuk, a szabadságot nem adják ingyen, az nem terem, azt ki kell vívnunk, majd újra és újra meg kell védenünk! ’56-ban lánctalpak ellen kellett bátornak lennünk, ma a függetlenségünket az elhibázott brüsszeli szankciók veszélyeztetik!
Most, amikor újra számtalan aljas külső és belső támadás éri a magyarságot, csak a szabadság iránti olthatatlan vágyunk tarthat meg minket magyarnak és szabadnak.
A szabadság alapfeltétele a béke, e kettő nélkül pedig nem létezhet magyar függetlenség. Ma ez az energiafüggetlenséget és energiabiztonságot jelenti.
Brüsszel és a magyar baloldal Magyarország energiafüggetlenségét veszélyezteti amikor ránk akarják erőltetni az elhibázott szankciókat.
Nem engedhetjük, hogy az elhibázott szankciók tönkre tegyenek bennünket!
Ma egy szabad és demokratikus országban élhetünk, ahol mindenki elmondhatja véleményét. Hangot adhat nemtetszésének. Teheti ezt félelem és megtorlás nélkül. Ezen a napon nem hagyhatjuk szó nélkül azonban a 16 évvel ezelőtt történteket. Akkor épp azok, akik ma vészharangokat kongatnak, aggódnak a demokráciáért, képesek voltak a békésen tüntető tömegbe lövetni. Pedig a nép nem tett mást, csak azt mondta: Elég volt a hazugságokból. A magyar baloldal vezetője maga ismerte el, hazudtak éjjel, hazudtak nappal, nem másért, mint a hatalomért. Jólétet, fejlődést hirdettek, s közben kiárusították, eladósították, kiszolgáltatták hazánkat. Nem hittek a magyar szabadság erejében!
A ma történését látva, bátran kijelenthetem, ők semmiből sem tanultak és semmiből sem tanulnak.
Ma is fennen hirdetik az Európai Egyesült Államok eszméjét, örömüknek adnak hangot saját hazájukat érintő megszorításoknak, Brüsszel és nem a magyar nemzet érdekeit hirdetik.
Mi vegyünk példát az ’56-os hősök bátorságáról és szabadságszeretetéről, védjük meg Magyarországot! Egységesen álljunk ki szabadságunk megvédése érdekében! Ne higgyünk a baloldal által hirdetett eszméknek, melyek káoszhoz, nemzeti önazonosságunk feladásához vezet! Azt jól tudjuk történelmünkből, ha letértünk az államalapító szent királyunk által kijelölt útról, akkor mindig pusztulás következett!
Nekünk nem kell vérrel küzdenünk, nem kell életeket feláldoznunk a szabadság oltárán! Ennek adjunk hálát, de a felelősségünk ma sem kisebb. A függetlenségünk záloga most nem a harc, hanem a megfeszített munka, és a nemzet sorsa iránti feltétlen elkötelezettség, az összefogás és az egyként történő kiállás.
Fekete István gondolataival kívánok valamennyiüknek méltó emlékezést: „Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálba menő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni. És felborították a hegyet, és megfordították a történelmet, és győztesen élve maradtak. Élve maradtak elsősorban azok, akiknek a testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében….”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Hajrá Magyarország! Hajrá Komló!
